Bölcsődei fejlesztés - Gyöngyösi Oktatásért és Kultúráért Alapítvány

Az idei évben 10 milliárd forintot fordít a kormányzat bölcsődei fejlesztésekre, elsősorban új férőhelyek létrehozására- erről az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára beszélt egy szentendrei családi bölcsődében tartott sajtótájékoztatóján.

Novák Katalin elmondta, hogy a bölcsődei rendszer fejlesztésének – mely most nagyrészt a közép-magyarországi régiót érinti – célja, hogy minél nagyobb rugalmassággal alkalmazkodjon a 3 év alatti gyerekeket nevelő szülők életéhez.

A megújult rendszerben négy féle: a hagyományos-, a mini-, a családi- és a munkahelyi bölcsődék közül lehet választani. Az új szabályozás szerint nem csak a 10.000 lakos feletti településeken, hanem minden olyan településen biztosítani kell az ellátást, ahol legalább negyven, 3 év alatti gyermek él, vagy 5 olyan gyermek lakik, akiknek a szülei igénylik a bölcsődei elhelyezést.

Az elmúlt időszak fejlesztéseinek köszönhetően mintegy 5000 új bölcsődei férőhely jött létre és egyre több olyan településen tudnak ellátást biztosítani, ahol korábban erre nem volt mód.

Fűrész Tünde, a bölcsődei rendszer átalakításáért felelős miniszteri biztosa a munkahelyi bölcsődei férőhely-termetésről szóló pályázatra hívta fel a figyelmet, jelezve, januárban átalakult a felhívás, amelynek következtében a munkáltatók már együtt tudnak működni szakmai szervezetekkel és velük konzorciumban tudnak pályázni.

Vélemény, hozzászólás?