NOE díj - Gyöngyösi Oktatásért és Kultúráért Alapítvány

Az öt kontinens 66 országában jelen lévő, az ENSZ mellett működő szakmai szervezet, a Családfejlődésért Nemzetközi Szövetség (IFFD) 2018-ban a magyarországi Nagycsaládosok Országos Egyesületének ítélte Családi Díját.

A szervezet elsődleges feladatának a családok oktatás útján megvalósuló támogatást tartja. A díj odaítélésének indoklása szerint az egész világon a NOE segítette civil szervezetként legeredményesebben a családi értékek védelmét. A rangos elismerést Kardosné Gyurkó Katalin, az egyesület elnöke vette át január 30-án, New Yorkban. 

A NOE 1987-ben alakult és mára az ország minden részéről több mint 250 helyi szervezet a tagja. Dr. Ignacio Socias, az IFFD nemzetközi kapcsolatok osztályának igazgatója szerint „számos eredményt értek el igen sok területen, együttműködnek a kormányzattal is, hogy a családok megsegítése érdekében részt vegyenek az állami családpolitika kialakításában és végrehajtásában. Mindezek a szakpolitikai megfontolások hozzájárulnak egy családközpontú társadalom kialakításához, és növelik a széles társadalmi rétegek tudatosságát is, főként abból a célból, hogy az idősebbek számára kedvezőbb életminőséget lehessen biztosítani.

A korábbi díjazottak között szerepel többek között Málta, Malajzia és az Egyesült Nemzetek Szervezete Civilizációk Szövetségének Magas Szintű Képviselője.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük