összejövetele az Országházban - Gyöngyösi Oktatásért és Kultúráért Alapítvány

A Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetsége (KCSSZ) február 17-én hatodik alkalommal rendezett nagyszabású családi napot az Országházban. Amíg a felnőttek konferencia keretében beszélhették meg a határon túli családok aktuális problémáit, addig a gyerekek kulturális programokon vehettek részt.

Az eseményen Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család-és ifjúságügyért felelős államtitkára a Külhoni magyar családok éve programjához kapcsolódó eseményen kijelentette, sosem szabad, hogy a határon túli magyarok ügye kampánytéma legyen, hiszen egymás nemzettestvérei vagyunk, egy családot alkotunk.

Novák Katalin szólt a köldökzsinórprogramról is, amely az anyasági támogatás és a babakötvény kiterjesztésével biztosítja a kapcsolatot az anyaország és a határain kívül született gyerekek között. Hangsúlyozta: ezzel a támogatással ismerik el a magyar gyermekeket, szülessenek bárhol a világban. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának tájékoztatása szerint babakötvényre eddig csaknem kétszáz kérvényt nyújtottak be, anyasági támogatásra pedig több mint ezret. A legtöbb (823) igénylés Kárpát-medencei egykori magyarországi területekről érkezett.

Pataki János, a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetségének elnöke köszöntőjében arról beszélt: az, hogy hatodik alkalommal tudnak összegyűlni az Országházban a családi napra, azt jelenti, a határon túli magyarság Magyarországon “itthon van”. Ezt erősíti – szavai szerint – a kormány több intézkedése, például az állampolgárság megadása és a családi kedvezmények kiterjesztése. Hozzátette, a rendezvény célja, hogy megmutassák, a család az egyetlen lehetőség a magyarság jövője szempontjából.

Az esemény résztvevői egyperces néma felállással emlékeztek az életének 92. évében szerdán elhunyt Kallós Zoltánra, a magyar néprajzkutatás kiemelkedő alakjára, a nemzet művészére.

Vélemény, hozzászólás?